Brassó – nemzetközi tábor

Brassó – nemzetközi tábor

A magyarországi QWAN KI DO képviselőjeként ismét Brassóban jártam. A nemzetközi tábor programja CO VO DAO (fegyveres harc) valamint a TAM THE (Vietnami gimnasztika) közös gyakorlása, tanulása volt. Maitre Pham Xuan Tong személyes tanítása ismét megerősítette bennem az iránta érzett csodálatot és tiszteletet.

Technikai repertoárja lenyűgözően sokszínű volt. Ezúton szeretném ismét felhívni a figyelmet ezzel a fotóalbummal az Egyes Iskolában folyó tanfolyamunkra, amelyre szívesen várjuk az érdeklődők jelentkezését. Következő programunk a Gyermek és Ifjúsági EB tavasszal, amely Veronában lesz megrendezve, és amelyhez szponzorok jelentkezését is várjuk, hogy minél többen tudjuk képviselni Magyarországot és egyben Százhalombattát. (A képen: Az Alapító Mester és Családja, valamint a jelenlévő technikai igazgatók: Románia, Anglia, Moldova, Ausztria, és Magyarország vezető mesterei.)

Maitre Pham Xuan Tong – alapító Nagymester, Minh Su Ovidiu Covaci Technikai Igazgató Románia, Huan Su Jánosi Sándor Technikai Igazgató Magyarország

Európa Bajnokság, Franciaország

Európa Bajnokság, Franciaország

Franciaországban megrendezett QWAN KI DO Európa Bajnokság sikeres részvétellel zajlott le. Jánosi Noémi a korcsoportjában a 7. helyezést érte el, ami nagyon szép teljesítmény főleg annak tükrében, hogy a versenyen 10 ország, 53 klub, és 450 versenyző vett rész. Sajnos, egy nyelvi félreértésből adódóan a döntőben nem a megfelelő Quent – formagyakorlatot – mutattuk be, ezért lecsúsztunk a dobogóról, pedig erre nagy esélyünk volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a bemutatott gyakorlat olyan tökéletesen sikerült, hogy ezért Noémi külön díjazásban részesült, amelyet Maitre PHAM Xuan Tong stílusalapító nagymester adott át.